Úton hazafele

1975.07.21.
Sajnos ez a nap is elérkezett. Haza kellett mennünk. Pedig már annyira megszoktam a Balaton parton játszadozó gyerekek zaját és azt a jellegzetes illatot. Tulajdonképpen az időmet azzal töltöttem, hogy társasjátékoztam, illetve gondolkodtam. De nagyon sokat. Hogy min?  Hát azon, hogy mi lehet, Dáviddal és a cirkuszos fiúval. Időközben ráébredtem arra, hogy a lovas akrobata iránt érzett szerelmem teljesen felesleges, hiszen túl nagy a korkülönbség közöttünk, illetve évente csak egyszer látom, így lemondtam róla végképp. Tehát akkor már egyedül csak Dávid van "versenyben" . Mivel kórházban voltam, ahol azt mondták, hogy pihenjek minél többet, ezért sajnos engedelmeskednem kellett a parancsnak. Meglepő módon a szüleim is annyira komolyan vették, hogy nem engedték, hogy egyedül pakoljak össze és menjek ki az autóhoz...
-Nos, mindenki kipihente magát?-kérdezte apa, igencsak érdeklődően.
-Mi az hogy...-válaszoltam unottan. Ha egyszer az ember végigfekszi a nyaralást, akkor ne tegyenek fel neki ilyen kérdéseket...
-Akkor? Indulhatunk?
-Persze, alig várom már, hogy hazaérjek.-mondtam.
-Miért? Nem tetszett az utazás?-kérdezte anya.
-Szerinted?-néztem anyára és a lábamra oda-vissza.
-Oh, tényleg. Ne haragudj, mindig elfelejtem. Na akkor induljunk!-lelkesedett anya.
Útközben kétszer is megálltunk. Egyszer azért, mert egy hatalmas koppanásra lettünk figyelmesek. Amikor kiszálltunk nem akartunk hinni a szemünknek egy macska volt az. Igen, csak volt... (Szegény!) Ha eddig azt gondoltam, hogy a szüleim szentek, na most már egészen más a véleményem róluk. Jó, persze nem teljesen az ő hibájuk, hiszen a sebesség határ is be volt tartva, csak azért lehettek volna egy picivel figyelmesebbek... Egyszer pedig azért, mert az előbbitől rosszul lettem... Innentől kezdve annyira már nem is volt izgalmas az utazás. Folyamatosan csak a cicusra tudtam gondolni. Az biztosan valakié lehetett és az a valaki már várja otthon. Meglepő módon én éreztem bűntudatot. Anyáék látták, hogy nem vagyok a legjobb kedvemben, így hagyták inkább a szóláncot. Pedig talán ha játszom velük, akkor el is felejtettem volna a... Áh, mindegy... Hát, tulajdonképpen más "érdekes" nem történt. Körülbelül este 11-kor érkeztünk meg otthonra. Ááh, olyan jó volt újra az itthoni levegő. Apa "felcipelt" a szobámba és mondta, hogy majd ő minden csomagot elintéz. Tényleg megtette. Jó volt látni, hogy a szüleim mi mindenre képesek csak azért, hogy segítsenek rajtam, ápoljanak. Az utazás hossza megtette a hatását, nem is kellett sok idő, mire mély álomba merültem. Persze, ha lehetett volna, azért a nyaralást is máshogyan terveztem volna, de ha ennek így kellett lennie...

Nyaralás

1975.07.15.
Nagyon álmosan ébredtem, ugyanis egész este a bőröndömet pakoltam. Hogy miért ? Hát azért mert, nyaralni mentünk. Mégpedig a Balatonra. Ez egy igen gyors elhatározás volt, ugyanis tegnapelőtt még semmilyen nyaralásról nem volt szó. A minap jött ez az egész gondolat. Legnagyobb sajnálatomra nem tudtam segíteni anyáéknak, mivel csak hátráltattam volna őket. Így inkább csak a szobámban számoltam csendben a perceket indulásig.
-Márti! Beraktad a fogkefédet is ? - kiabált fel anya az emeletre.
-Hoppá! Elfelejtettem, mindjárt jövök. - kiáltottam vissza.
Miután mindent elraktam magammal gyorsan felpattantam és mintha puskából lőttek volna ki, úgy futottam lefele. Anya még egyszer ellenőrizte, hogy a gáz el van zárva, egyik lámpa sem ég, aztán bepakoltunk az autóba és már indultunk is. Az út gyakorlatilag csak abból állt, hogy aludtam, hiszen mint már mondtam, álmos voltam. Arra ébredtem, fel, hogy nem érzek már semmilyen rázkódást. Megálltunk. Azonnal kipillantottam az ablakon és megláttam az üdülőhelyet. Gyönyörű volt. Bejelentkeztünk és a személyzet el is vitte a csomagjainkat a kis házunkba. Szegény jól megdolgozott, hiszen 4 bőröndöt egymaga cipelt. Amint kiléptem a partra egy varázslatos érzés ragadott magával. Semmi nem változott. Először természetesen a Balatont néztem meg, aztán a szobákat. Még ugyan olyan tengerkék színe volt és ugyanolyan vidám gyerekek zaja hallatszott mint tavaly, vagy éppen azelőtt. A levegőben is érezhető volt a frissen kisült hal illata, valamit a lángos. Hm, éhes lettem. Na mindegy. Lassan berendezkedtünk és jöhetett a fürdés. Ez az! Amint kiléptem már értettem, hogy miért vágyom annyira mindig ide. A verőfényes napsütés, a gyönyörű táj, a homok és minden más. Az egyik család meghívott minket röplabda meccsre, így beálltunk ellenük. Nem volt sok esélyünk, nagyon profik voltak, de azért nagyon jól szórakoztunk. Amint kiléptem a pályáról, borzalmas fájdalom kerített hatalmába.
-Aúú! - kiáltottam hangosan.
-Mi az? Mi történt Márti? - kérdezte anya aggódva.
-Beleléptem valamibe! - mondtam neki fájdalmasan.
-Hadd nézzem! - gyorsan szemügyre vette a sebet, majd megállapította, hogy beleléptem egy üvegszilánkba, amit nem részleteznék, de nagyon fájt. Irány a sürgősségi... Miért velem történt ez ? A kórház felé vettük az irányt. Eléggé érdekes volt, úgy belépni a kórházba, hogy apa felemelt. Na mindegy. Hihetetlenül kedvesek voltak az ápolónők és teljesen megértőek, de sajnos ez ellen nem tehettek sokat, azt mondták, hogy nem mehetek vízbe többet. Na, ugrott a nyaralás... Azonnal elláttak és mondták. Nagyon elszomorodtam és ha tükörbe néztem volna, valószínűleg nem magamat láttam volna, hanem egy elszontyolodott ananászt... Legyen aminek lenni kell, úgysem tehetek mást. Gondoltam. Amikor visszaértünk az üdülőházba, inkább csak könyvet olvastam és ananászt ettem. (Ironikus) .Nos, a kettő nem éppen a legjobb párosítás volt, ugyanis leettem a könyvemet és amikor megpróbáltam leszedni róla a gyümölcsöt, akkor még jobban elkenődött. Bármennyire is szeretném elfelejteni, legalább már emlékezni fogok erre a napra, akárhányszor kinyitom a könyvemet...