Úton hazafele

1975.07.21.
Sajnos ez a nap is elérkezett. Haza kellett mennünk. Pedig már annyira megszoktam a Balaton parton játszadozó gyerekek zaját és azt a jellegzetes illatot. Tulajdonképpen az időmet azzal töltöttem, hogy társasjátékoztam, illetve gondolkodtam. De nagyon sokat. Hogy min?  Hát azon, hogy mi lehet, Dáviddal és a cirkuszos fiúval. Időközben ráébredtem arra, hogy a lovas akrobata iránt érzett szerelmem teljesen felesleges, hiszen túl nagy a korkülönbség közöttünk, illetve évente csak egyszer látom, így lemondtam róla végképp. Tehát akkor már egyedül csak Dávid van "versenyben" . Mivel kórházban voltam, ahol azt mondták, hogy pihenjek minél többet, ezért sajnos engedelmeskednem kellett a parancsnak. Meglepő módon a szüleim is annyira komolyan vették, hogy nem engedték, hogy egyedül pakoljak össze és menjek ki az autóhoz...
-Nos, mindenki kipihente magát?-kérdezte apa, igencsak érdeklődően.
-Mi az hogy...-válaszoltam unottan. Ha egyszer az ember végigfekszi a nyaralást, akkor ne tegyenek fel neki ilyen kérdéseket...
-Akkor? Indulhatunk?
-Persze, alig várom már, hogy hazaérjek.-mondtam.
-Miért? Nem tetszett az utazás?-kérdezte anya.
-Szerinted?-néztem anyára és a lábamra oda-vissza.
-Oh, tényleg. Ne haragudj, mindig elfelejtem. Na akkor induljunk!-lelkesedett anya.
Útközben kétszer is megálltunk. Egyszer azért, mert egy hatalmas koppanásra lettünk figyelmesek. Amikor kiszálltunk nem akartunk hinni a szemünknek egy macska volt az. Igen, csak volt... (Szegény!) Ha eddig azt gondoltam, hogy a szüleim szentek, na most már egészen más a véleményem róluk. Jó, persze nem teljesen az ő hibájuk, hiszen a sebesség határ is be volt tartva, csak azért lehettek volna egy picivel figyelmesebbek... Egyszer pedig azért, mert az előbbitől rosszul lettem... Innentől kezdve annyira már nem is volt izgalmas az utazás. Folyamatosan csak a cicusra tudtam gondolni. Az biztosan valakié lehetett és az a valaki már várja otthon. Meglepő módon én éreztem bűntudatot. Anyáék látták, hogy nem vagyok a legjobb kedvemben, így hagyták inkább a szóláncot. Pedig talán ha játszom velük, akkor el is felejtettem volna a... Áh, mindegy... Hát, tulajdonképpen más "érdekes" nem történt. Körülbelül este 11-kor érkeztünk meg otthonra. Ááh, olyan jó volt újra az itthoni levegő. Apa "felcipelt" a szobámba és mondta, hogy majd ő minden csomagot elintéz. Tényleg megtette. Jó volt látni, hogy a szüleim mi mindenre képesek csak azért, hogy segítsenek rajtam, ápoljanak. Az utazás hossza megtette a hatását, nem is kellett sok idő, mire mély álomba merültem. Persze, ha lehetett volna, azért a nyaralást is máshogyan terveztem volna, de ha ennek így kellett lennie...