Szobaátrendezés. Vagy talán mégsem ?

1975.06.25.
Tegnap azt hittem, hogy az a nap felülmúlhatatlan lesz. Tévedtem... Ezt a napot semmiért nem cserélném el. A reggelim után (kakaó, és mézes pirítós) a szüleim előálltak azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha átalakítanánk egy kicsit a szobámat, mivel eléggé kislányos. Azonnal helyeseltem az ötletet.
-Reméltük édesanyáddal, hogy beleegyezel, mert megvettük azt a festéket, ami úgy megtetszett neked a múltkor!-mesélte apa izgatottan.
-Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen !-mondtam boldogan.
1-2 óra múlva átjött hozzánk Zsolti bácsi és el is kezdtük a festést. Az egyik eszközét otthon hagyta (valami pamacsos ecsetszerű dolog) , így sajnos haza kellett mennie. Ezúttal nem egyedül, hanem a fiával tért vissza. Dáviddal. Amint megláttam, azonnal felrepültek a gyomromban lakozó lepkék és olyan áhitattal néztem rá, mint még senkire, sohasem. Egy kicsit talán túl hosszú ideig... Oh... Mindegy. Egy kicsit összeismerkedtünk, de ahogyan elnéztem, nem igazán érdekeltem őt.  A teljes nevét is megtudtam, ami nem más, mint Szabó Dávid.  Nagyon gyorsan végeztek a szobám kifestésével , de még meg kellett várni amíg megszárad. Amíg vártam a száradást, anyu és Zsolti bácsi kicsit összekaptak, mivel anya fizetni akart, de ő pedig nem akarta elfogadni. Szerinte, ez csak egy kis festői, baráti segítség. Miután elmentek, azon gondolkodtam, hogy talán soha többet nem fogom látni, a szerelmemet, Dávidot. Nemsokára meg is száradt a festék és ki is ment a szaga a nyitott ablakon keresztül, így már csak a bútorokat kellett elrendezni. Sokkal jobban néz ki a szobám, mivel most az ágyam az íróasztalom helyére, az íróasztalom a szekrényem helyére, a szekrényem pedig az ágyam helyére került. Nem tudom, mennyi volt belőle érthető, e lényeg, hogy most így néz ki. Oh ! És narancssárga lett !  Este még egy kicsit az "új" szobámban pityeregtem, mivel talán nincs többé Dávid. de hamar túltettem magamat a dolgon, miszerint ha ez a sors, hát legyen... Fantasztikusak lesznek a reggeleim, ha arra gondolok, hogy a kedvenc színem lesz minden nap az első amit megpillantok. Nagyon, de nagyon megköszöntem este anyáéknak, hogy ilyen kedvesek voltak hozzám, ők pedig mondták, hogy nagyon szívesen tették mindezt. Eléggé lassan merültem álomba, ugyanis még vagy fél órán keresztül csodáltam a szobámat. Hát igen, ha valami új, azt órákon keresztül bámulni kell...

Meglepetés

1975.06.24.
Ez a nap egyszerűen fantasztikus volt. Minden úgy kezdődött, hogy anya valamilyen oknál fogva ágyba hozta nekem a reggelimet (lekváros pirítós és kakaó) és kinyitotta az ablakomat, hogy had áramoljon be a friss levegő, a zsenge fű illatával. Azt gondolta, hogy talán attól egyből kipattanok az ágyból. Hát ez nem sikerült neki, ugyanis a szemeim még kissé le voltak ragadva az olyanfajta álmosságtól, amely nem hagyja nyugodni az embert. Nagyon jó volt így kezdeni a reggelt. Amint kikászálódtam a narancssárga , pihe-puha ágyneműmből, lementem a földszintre és kérdőre vontam anyát a "tetteiért".
-Márti! Gondoltam jóváteszem azt a sok szigorúságot, amit veled szemben követtem el.-mondta, finom, lágy hangon.
-Ez nagyon kedves tőled! Köszönöm szépen.-mosolyogtam rá elismerően.
-De ez még nem minden ! Ma, délután egy órára vettem vonatjegyeket, így el tudunk menni az új kalandparkba.-mesélte izgatottan.
-Anya! Ez valami fantasztikus! Te vagy a legjobb anyuka az egész világon! Úgy szeretlek !-öleltem át szorosan.
Nem akartam elhinni. Azt hittem, valami mesébe csöppentem. Esetleg álomba. De ha az utóbbi, akkor nem akarok felébredni. Hamarosan el kezdtem készülődni, hátha így gyorsabban telik az idő. Nem telt. Viszont szerintem az eredmény egész csinos lett. Fehér pólót vettem fel, kék felirattal, amin az áll : Beatles !  Nadrágnak is valami kényelmeset választottam, elvégre nem szorongani akarok, hanem szórakozni. Végezetül felkentem még a számra egy kis szőlőzsírt és indulhattunk is. 15 perccel a készenlétem után el is indult az egész családunk a vasútállomásra. Izgatottan vártam, hogy elsuhanjon előttem a vonat és megperdítsen az áramlat. Nos, hát ez a pillanat is elérkezett. Felszálltunk, a kalauz kérte a jegyeket, én pedig nagyon vidáman bámultam ki az ablakon és számoltam a perceket. A vonatút kicsit hosszú volt. Hamarosan meg is érkeztünk a kalandpark bejárata elé. Ahogyan beléptem, megcsapott a vidám gyerekek zaja és a szórakozás vágya. Először egy vízi játékot szúrtunk ki mindannyian. Mivel én (köztudott) nagyon félek a csónakban egyedül, ezért anyával mentem egy kört. Aztán apával is. És ez így ment folyamatosan, míg rájöttem, hogy "van még hal a tengerben". Úgyhogy eljött az az idő, hogy kipróbáljam a többi játékot is. Felültem a nagy madárijesztőre, megnéztem a sárkényt is, ami beszélt, sőt vizet is permetezett ránk. Életemben nem éreztem még ilyen jól magamat. Az egész parkot körbejártam, pár dolog kivételével mindenre felülhettem (a magasságom miatt). Na de most jön az, ami után, úgy érzem büszkének mondhatom magamat, amiért fel mertem ülni rá. Ez pedig nem más, mint a hullámvasút. Oh,  igen. A rettegett hullámvasút... Mindig is borzongtam, ha a közelébe kerültem. De ma! Ma úgy döntöttem, másképp cselekszem és sikerülni fog ! Le fogom győzni, rettegett félelmemet és csak azért is felülök rá ! Nagyon furán éreztem magamat a menet alatt. Nem tudtam eldönteni, hogy most féljek-e, vagy szórakozzak-e . Egy harmadikat választottam. Ami nem más mint a "forog körülöttem a világ" érzés. Nem kellemes, de ez van, ha az ember annyira akar valamit. Kisebb rosszullétekkel, de sikerült ! Tényleg irtóra boldog voltam, a "hőstettemért". Kicsit bántam, amiét ott kellett hagynom a kalandparkot, de örültem is, mert már nagyon régóta nem ültem, puha székben, ezért sajogtak a lábaim. Ebből kifolyólag örültem annyira a vonatnak. Ismételten felszálltunk, a kalauz kérte a jegyeket, én pedig szomorúan néztem ki az ablakon... Nem lehet igaz hogy ilyen gyorsan eltelt ez a nap! Túl gyors volt ! Túl gyors ! Estére érkeztünk csak haza, mivel vágányzár ( vagy mi a fene) volt. Semmihez sem volt kedvem, inkább álomba sírtam magamat, amiért úgy visszavágyom oda... Jó éjszakát !

Fotózás

1975.06.28.
Ma eléggé korán keltem, nem bírtam aludni az izgalomtól, miszerint ma talán sikeres modellként futhatok be. Hát, ez a fejemben jobban hangzott... Anya elkísért a helyszínre ahol találkoztam a fotóssal és rá bízott, tehát otthagyott. Nem is volt baj, így legalább jobban tudtam koncentrálni.
-Szervusz ! Tehát én vagyok Szabó Nikolett, de hívj csak Nikinek!-nyújtotta a kezét.
-Üdv ! Én pedig Márti vagyok és nagyon izgatott.-viszonoztam a mozdulatát.
-Akkor kezdjük is. Elvezetlek a stúdióba, gyere !
-Jövök !-mondtam vadul dobogó szívvel és még mindig nem akartam elhinni, hogy felkértek.
Pár perc után meg is érkeztünk a gyönyörű hófehér stúdióba, ami tele volt mindenféle technikai eszközzel. Én nem értek ezekhez...
-Nos akkor ő itt a fodrász, Júlia ő pedig a sminkes, Brigitta én pedig már megterveztem a ruhádat.-mondta izgatottan.
-Hűűű, de jó.
Miután a fodrász elkészítette a hajamat (oldalt két copf, halszálka fonásba befonva) , a sminkes pedig a sminkemet, nekiláttunk a fotózásnak.
-Csak természetesen! Nézz ide ! Most meg oda! Legyél egy játékbaba!
Körübelül 3 óra után végre készen lettünk. Nem is hittem volna, hogy ebben is el lehet fáradni.
-Ah, tökéletes! Fantasztikus képek születtek! Nagyon ügyes vagy! Gyere nézd meg őket!-mondta, halvány mosollyal az arcán.
-Tyűűűha !-mondtam, mivel nem is jött ki más hang a torkomból.-Azta ! Köszönöm szépen ! Valóban szuperek lettek !-ragyogott fel a szemem.
-Oh, ez még csak a kezdet!-kacsintott. Nos, akkor legközelebbi időpontnak jó az egy hét múlva ? Sajnos, csak akkor vagyok szabad.
-Persze.
-Nagyszerű, akkor 7 nap múlva gyere most már ide, ne a Főtérre, ugyanúgy 2 órára, ha az megfelel.
-Tökéletes! Viszlát, köszönöm még egyszer !-mondtam mosolyogva.
-Szia! Nincs mit!-viszonozta az arckifejezésemet.
Otthon mindent elmeséltem anyának, megmutattam neki a képeket, aki egyöntetű mosollyal mutatta ki tetszését. Mindenből 3 darab készült, mivel egy kellett anyának, egy Nikinek, egy pedig a naplómba, amit most be is ragasztok ide.

Valóban szuperek! Nem ?

Valóban ő az akinek kiadja magát ?

1975.06.20.
Ma reggel elmentem anyáékkal bevásárolni, illetve csak segítettem nekik. Amikor a tejtermékek sorába értem valaki megszólított.
-Khm. Kisasszony!-mondta.
Úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, mert hát idegenekkel azért még sem állhatok szóba. Gyorsan megkerestem anyáékat, de nem szóltam nekik semmiről. Újra találkoztunk azzal az hölggyel és ezúttal a szüleimnek szólt.
-Elnézést ! Önök a kisasszony szülei ?
-Igen, mi vagyunk. Mit szeretne ?-nézett anya a hölgyre, kissé felvont szemöldökkel.
-Oh, elnézést, hogy csak így letámadom Önöket, de tudja, én vagyok annak a híres magazinnak a fotósa. A nevem Szabó Nikolett. Nagyon megtetszett a lányuk természetes arca és nagyon szívesen dolgoznék vele. Lehet hogy nem ismernek, de had adjam át ezt. Hívjanak fel, ha meggondolták !- nyújtotta át nekem a névjegykártyát.
-Köszönjük, szépen, még meggondoljuk, viszlát !
-Viszlát !
Annyira lesokkoltak az események, hogy azt sem tudtam, hogy mit tegyek. A bevásárlás hátralévő része nagyon izgalmasan telt. Nem, nem a kenyér, a paprika és a kolbász volt az izgalmas, hanem a tudat, hogy valaki felkér engem valamire. Miután már nem bírtam tovább várni, anyához futottam.
-Anya!-szóltam feléje.
-Igen ?
-Engem érdekelne ez a fotózás dolog.-mondtam halkan, mivel kicsit féltem, hogy hogyan reagál majd.
-Én is nagyon jónak tartom. Délután átbeszélünk mindent és felhívjuk a hölgyet. Rendben ?-mosolygott rám.
-Rendben.-válaszoltam hatalmas mosollyal.
Gyorsan kifizettük a termékeket, bepakoltunk az autónkba és hazaindultunk. Otthon leültünk az ebédlőasztalhoz és olyan dolgokat beszéltünk meg, mint például : Szeretném-e a fotózást? Jónak tartják-e a szüleim ? Vajon igazat mondott a hölgy ? Valóban egy híres magazin fotósa-e ?
Mindenre pozitív válasz ítéltünk. Biztos, ami biztos, mondtam anyának, hogy mindjárt jövök. Azonnal elindultam és felkerestem a legközelebbi újságárust.
-Jó napot! Egy bizonyos Szabó Nikolett által készített fotós újságot keresek.
-Szervusz! Máris keresem. Na nézzük csak. Felnőtt, gyerek, fotós, színezős. Fotós ? Áh, itt is van. Szabó Nikolett.
-Köszönöm, megnézhetem ?-néztem a bácsira érdeklődően.
-Természetesen!-nyújtotta át az újságot.
-Köszönöm.
Elkezdtem lapozgatni és rájöttem, hogy valóban nagyon ügyes fotós és érti a szakmáját. Nem mintha sokat értenék hozzá, de nekem tetszettek a képek.
-Rendben, köszönöm, visszaadom.-adtam vissza.
-Remélem tudtam segíteni. Viszlát !
-Viszlát!
Rohantam haza hogy elújságoljam anyáéknak a nagy hírt, miszerint igazat mondott a hölgy.
Este anya felhívta és megbeszélt vele egy időpontot, miszerint legyek a Főtéren, holnapután, 2 órakor.
Nagyon boldog voltam, hiszen mindig is érdekelt a fotózás. Ugráltam örömömben és eléggé sok energiájukba kerül a szüleimnek, hogy lenyugtassanak...

A titkos terv, ami balul sül el

1975.06.17.
Ma van a felsőbb évfolyamba járók bálja. Anyától  már egy hete folyamatosan csak azt kérdeztem, hogy elmehetek-e a bálba, de mindig csak azt kaptam válaszul, hogy : Nem, nem Márti ! Most lettél csak 13 éves!
Hiába kértem, nem engedett el, ezért úgy döntöttem, hogy nem kérlelem tovább. A barátnőm, Reni, már 14 éves, ezért ő már elmehetett. Micsoda mázlista! Bárcsak én is egy évvel idősebb lennék !
Az én ötletemre egy szuper titkos, pontokba szedett tervet beszéltem meg a barátnőmmel, ami azt tartalmazta, hogy Reni megkéri az anyukáját, hogy had aludjak náluk, amíg ők elutaznak, mivel ő fél a sötétben. Nem hazudott. Tényleg fél. Értesítette is az én anyukámat és lebeszéltek mindent. Anya egy egyöntetű igennel válaszolt. Szerinte jó kis móka átmenni a barátnőnkhöz és együtt átduruzsolni az éjszakát. A torkomban dobogott a szívem és hatalmas bűntudatot éreztem. Egy ideg megfordult az is a fejemben, hogy elmondom az igazat, de akkor minden hiába. Nincs bál sem. Annyit pedig nem ér az egész. Mikor már kezdett sötétedni, átmentem Renihez és el is vittem magammal titokban a báli ruhámat, illetve az csak egy sima ünneplő, de a hangulat kedvéért hívjuk csak báli ruhának. Sajnos barátnőm túl izgatott volt, ezért írt egy levelet, amiben leírta az érzéseit, hogy olyan jó, amiért elmehet velem a bálba és már nagyon várja. A levél ottmaradt az asztalon...
Elindultunk. Nagyon jól szórakoztunk, táncoltunk, új emberekkel ismerkedtünk meg. A zene, a hangulat, a fények. Egyszerűen nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Engem közben gyötört a bűntudat. Többen is odajöttek ,  hogy megkérdezzék, minden rendben van-e, de gyorsan rávágtam egy "persze"-t és így minden ment tovább. Eközben anya megtalálta a nagy boldogságban írt levelet és teljesen összeomlott, hisz annyira féltett engem az idegenektől... És most ott vagyok több száz különböző, ismerősömnek nem mondható emberrel. A terve úgy alakult, hogy elküldte az egyik ismerősét, név szerint Józsi bácsit, hogy mondja meg nekem, valaki vár a portánál. Miután átadta az üzenetet, gyorsan odasiettem. Hatalmas elkerekedett szemekkel álltam ott, mint aki délibábot látott... Vajon ki állt ott ?  Persze, hogy anya...Életemben nem szégyelltem magamat még így és egyben nagy kő esett le a szívemről, amiért mindent tud.
-Na most azonnal menj fel a ruhatárjegyedért, vedd ki a ruhádat és indulás haza!-hadarta teljesen közömbösen.
Nem mertem nemet mondani, azonnal elindultam. Elindultam ? Futottam... Egész úton hazafele csak mondta, mondta és mondta, de érdekes, azt nem mondta, hogy csalódott volna bennem. Ez egészen meglepő volt... Aztán kiszabta a büntetésemet, ami ( mivel már annyira nem volt olyan szigorú) 3 nap házimunkát jelentett és elkobozta a babámat. Az utóbbi eléggé megviselt...

Egy sorsfordító döntés

1975.06.16.
Évzáró napja. Semmi izgalmas nem történt. Az igazgató untatott minket a hosszú, véget nem érő beszédével, aztán megkaptuk a bizonyítványokat és mehettünk haza. Elköszöntem a többi osztálytársamtól és kellemes nyarat kívántam nekik, illetve Renivel egyeztettük az előre megbeszélt találkozóink időpontját. Délután sütöttem anyának egy kis muffint (igen, én ilyet is tudok. Na jó, ez kicsit hülyén hangzott ) és leültem anyával beszélgetni.
-Anya !-kezdtem félénken
-Igen ? Mondjad !-mosolygott rám kedvesen.
-Beszélni szeretnék veled !
-Talán van egy kis fiúbarátod ? Miért nem szóltál róla ?-mondta enyhén indulatosan.
-Nem, nem, semmi ilyenről nincsen szó ! Csak tudod, most már szeretném rendezni a dolgokat. Reniről lenne szó....
-Arról a cserbenhagyós barátnődről ? Nem, nem, hallani sem akarom. - kezdett kicsit stresszes lenni.
-Legalább hallgass meg ! - kérleltem.
-Nem ! Nem érdekel! Már lezártam ezt a vitát! - mondta borzalmasan határozottan.
Amint látta rajtam, hogy sírni kezdek , simán elfordult és olvasott tovább, mintha ő semmiről sem tehetne...
Egész nap zokogtam, amiért ilyen kegyetlen és szigorú anyukám van. Olyanokat gondoltam, amit tudtam, hogy később megbánok és csak az indulat beszél belőlem. A tehetetlenségem eredménye végül az lett, hogy némán olvastam a kedvenc könyvemet, játszottam Annával, de valahogyan nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem, amiért rosszakat gondoltam anyáról. Elvégre ő csak nekem akart jót, még ha nem egészen jól tette, akkor is. 1 óra unalom után ledugtam az orromat a földszintre, hogy legalább tudja, hogy még életben vagyok. Este, úgy 8 óra körül minden megváltozott... Lassan kinyílt az ajtó... Anya lépett be.
-Hoztam egy kis teát !-fordult felém.
-Köszönöm, de most nem kérek.-utasítottam el.
-Figyelj Márti ! Ugye tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek és boldog vagyok, ha te is.
-Tudom, én is szeretlek.-feleltem még mindig kicsit sértetten.
-Nagyon szigorú voltam veled az utóbbi időben, ennek pedig az az oka, hogy a munkahelyemen nagy a nyomás és egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
-Oh, értem.
-Ezért most felhívom Reni anyukáját és bocsánatot kérek tő...
-Jaj anya ! De szeretlek. Nem is kívánhatnék nálad jobb anyukát. Imádlak.
-Akkor ezek szerint tudod mit akarok.-mosolygott
-Bizony.-mondtam fülig érő szájjal.
-Márti! Ezentúl nem leszek hozzád ilyen szigorú, nagyon sajnálom, amit eddig tettem és bocsánatot szeretnék kér...
Megöleltem anyát és ezzel belé fojtottam a szót. Mindkettőnk arcán lefolyt egy-két hatalmas könnycsepp, de nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól. Minden megváltozott. Azóta is hálás vagyok ezért a napért...

A nagy félreértés

1975.06.09.
A szobafogság ide alatt nem volt kedvem írni. Igazából időm az lett volna, de semmi érdekeset nem csináltam. Aztán jött a mai nap ! A mai nap bárcsak ne létezett volna ! Bárcsak ne történt volna meg! Kezdjük... Ma reggel elmentem az iskolába. Eddig minden rendben volt. A 3. óra után, kissé gyötrő érzés tört rám. Vajon miért ? Iskola utánra megbeszéltem egy találkozót a kis barátnőmmel. Természetesen anyu is beleegyezett. Elmentünk egy ruhaboltba és az az ötletem támadt, hogy vegyünk fel mindenféle vicces ruhát és mutassuk be egymásnak. Nagyon jól szórakoztunk. Én egy piros dzsekit választottam, világoszöld gatyával és egy zöld sapkával. A barátnőm pedig egy fehér csipkés felsőt, fekete sapkát és egy szürke bundás gatyát. Sajnos addig szórakoztunk, hogy ideje volt hazamenni. Aztán amikor ki akartunk menni, megállított a boltos.
-Maga meg mit képzel ? Ez a ruha a bolt tulajdona !-ordította felém, mintha valami bűnöző lennék...
-Micsoda ?-néztem elképedve az eladó felé.
-El akarta lopni ? Na álljon csak meg! - annyira rémisztő hangsúllyal mondta, hogy nem mertem ellenkezni.
-Jaj, borzasztóan sajnálom, nem akartam, véletlenül rajtam maradt.-védekeztem.
-És ezt most el is kéne hinnem ? Jöjjön velem kisasszony ! Felhívjuk ez édesanyját !-nézett rám fenyegetően.
-De ! Én , nem ! Ugye Reni ? Én csak felpróbáltam !Csak rajtam maradt !
-Oh, valóban ?- érdeklődött gúnyos mosollyal az arcán.
-Hát az úgy volt...-kezdte Reni félénken.
-Ne is folytassa ! Menjen el ! Maga pedig.... most azonnal idejön! - mutogatott saját  maga elé.
-Rendben !Jövök ! - kullogtam oda lehajtott fejjel...
Fél óra elteltével meg is érkezett az anyukám.A feje vörös volt, akár csak egy paradicsom és bár tudom, hogy ordított volna velem, de azért egy üzletben ezt mégsem tehette meg.
-Mártiiii ! Gyere ide azonnal ! Most elnézést kérsz a boltostól és hazamegyünk ! - kiabálta meglepően hangosan.
-Elnézést uram! Nem akartam ! Véletlen volt ! - dadogtam lebiggyesztett szájjal.
Hazafele elmondta anya, hogy igazából, tudja hogy csak a kis barátnőm tehet róla, mert nem húzott ki a bajból, de eléggé fáradt volt a munkája miatt, így a boltossal nem akart vitázni, az egyszerűbb utat választotta. Mondtam neki, hogy véletlen volt az egész, Reni nem tehetett róla.
-Nem tehetett ? Ott volt a lehetőség, hogy elmondja a valódi történetet, de nem tette ! Ez nem igazi barátnő, most azonnal megtiltom, hogy találkozz vele! Rossz hatással lehet még rád! -fenyegetett meg az ujjával.
-Anya ! Már mondtam, hogy...
-Semmi de ! Én tudom és kész ! Haza megyünk és felhívom Reni anyukáját, hogy jól elbeszélgessek vele! - szólt belőle az indulat.
-Ne ! Azt ne ! - kérleltem kissé nyavalygó hangon.
-Fejezd be ! Ne nyafogj! - ordította le a fejemet
-Jó. - válaszoltam durcásan.
Otthon anya felhívta Reni anyukáját, akivel máris heves vitába kezdett, de igazából ez a felnőttek dolga... A végeredmény az, hogy Renivel már csak az iskolában találkozhatok. Na ! Szuper....

Játék a patakparton

1975.06.01.
Egy ideig nem tudtam naplót írni, mert elfogyott a tintám, így anyával át kellett mennem a sarki papírboltba venni és most újra itt vagyok. Akkor kezdjük is. Amíg nem írtam, addig fantasztikus dolog történt velem. Az iskolában csoportos feladatot kaptunk és én csoporttársamul a padtársamat kaptam, Renit. Elsőnek oldottuk meg a viszonylag bonyolult feladatokat, így a maradék időben elfoglalhattuk magunkat. Mivel egyenlőre csak mi ketten voltunk készen, ezért kicsit beszélgettünk és kiderült, hogy teljesen egyezik az ízlésünk. Azalatt a 15 perc alatt legjobb barátokká kovácsolódtunk össze. Nem tudom, hogy miért nem jöttem rá még az év elején, hogy kapcsolatot kéne teremtenem a padtársammal. Így utólag már nagyon bánom, hogy nem cselekedtem előbb. De jobb később mint soha. Úgy érzem rátaláltam az igazi legjobb barátnőmre. Sokat találkoztunk játszottunk és mivel jól is éreztük magunkat, ezért ma reggel elhívtam Renit, hogy kimenjünk játszani a patakhoz. Igent mondott. Anyutól is elkéredzkedtem, aki egy határozott igennel fogta a pártomat és azzal a mondattal engedett el, hogy : Figyelj arra, hogy ne legyen vizes se a ruhád, se a cipőd ! Megígértem neki, hogy semmi ilyen nem fog történni. Nos, igen. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó ! Miután megettem a finom ebédemet, elindultam a patakhoz, ahol Reni már várt rám. Éppen szeret-nem szeret játékot játszott egy margarétával, így gondoltam, megvárom amíg végez, nem akarom zavarni. Odamentem hozzá, köszöntöttük egymást és a kedvenc állatainkról beszélgettünk, aztán elkezdtünk játszani. Igazából csak ugráltunk a vízben, mezítláb. Nem tűnik izgalmasnak így, de a való életben nagyon jó. A piros kis cipőm eközben beleesett a patakba, így nagyon megijedtem, hogy anya mérges lesz rám.  Már nem volt kedvem játszani. Teljesen elszontyolodtam.  A barátnőm próbált nyugtatgatni, de nem nagyon sikerült neki. Mondta, hogy megérti, ha szeretnék hazamenni. Ezért szeretem annyira, amiért ilyen megértő...  Hazakísért és mondta, hogy ne aggódjak. Nem volt sajna túl bíztató. Felmentem anyához, aki elképedve nézett engem, hogy mégis hol van a cipőm. Nem mertem megmondani az igazat. De mit mondhattam volna ? Elmondtam...
-Jaj Márti !Direkt megmondtam neked, hogy semmid ne legyen vizes !-mondta dühösen.
-Sajnálom anya! Véletlen volt ! Belecsúszott !-próbáltam védekezni.
-Akkor is megmondtam ! Mostantól számított 1 hétig szobafogság !
-Értettem anya !  Azért, mindenesetre sajnálom. -mondtam elszomorodva.
Hát igen, most 1 hétig a szobámban maradok és csak az iskolába járok el... Eléggé szomorú, de ha arra gondolok, hogy inkább hazudok, vagy elmondom az igazat, akkor szerintem jobban jártam. Nem is  sikerült volna jól az ötletelés, hiszen nem túl élénk a fantáziám, ezért nem tudtam volna kitalálni semmilyen jó indokot. Na mindegy. Most aztán bőven lesz időm mindenre...

A kezdet

1975.05.21.
Ma van a 13. születésnapom ! Úgy vártam, hogy összegyűljön a család, elfújjam a gyertyákat és kívánjak valamit. De kezdjük inkább a legelején... Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki áll az ágyam mellett. Anyu volt az. A kezében egy hatalmas csomag volt és közben a Boldog szülinapot című dalt dúdolta.
-Boldog születésnapot Drágám ! - mosolygott.
-Azta, köszönöm ! - mosolyogtam vissza rá.
Gyorsan kibontottam Az ajándékot és hihetetlenül örültem a tartalmának. Benne volt egy napló, és egy lúdtoll és persze egy kis tinta.
-Hűha ! Köszönöm szépen ! - ekkor döntöttem el, hogy elkezdem a naplóírást...
A nap további részében anyuval sütöttem a konyhában a vendégeknek.Reméltem, hogy értékelni fogják majd. 
Megjöttek a vendégek.... Gyorsan felvettem az ünneplőmet (fehér, fodros blúz és bordó szoknya) és ajtót nyitottam.
-Hű, Márti, de csinos vagy ! - mondta a nagymamám elismerően.
-Köszönöm, mára tartogattam ezt a ruhát!-mosolyogtam vissza rá.
Egy kis sürgés-forgás után mindenki leült a nappaliban, ezért nagyon sok szempár meredt rám. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat, amiért én vagyok a "lényeg", de ez hamar elmúlt. Szülinapom van! Ilyenkor a szülinapos a "lényeg".
-Ajándékozás következik !-sürgetett mindenkit anyu.
Először a nagymamám és a nagypapám köszöntött fel, tőlük egy kék kötött pulóvert és egy piros-fehér zoknit kaptam, amit a két saját kezükkel kötöttek.Aztán következtek apa ágán a nagyszüleim. Tőlük egy rózsát és egy varrógépet kaptam.Végül anyukámék következtek. Igaz, reggel már odaadták az ajándékomat, de az csak egy része volt, mint kiderült. Egy hosszú, vörös hajú, gyönyörű arcú babát kaptam. Kétségük sem volt, hogy ennek örülök majd a legjobban. Az iskolában nincsen sok barátom, a testvérem, pedig el van foglalva a saját dolgaival, így mindig is szerettem volna egy játszótársat. Megkaptam a tortámat is. Egy epertorta volt, tizenhárom gyertyával. Kívántam, persze, hogy kívántam valamit, de azt nem mondom el, mert akkor nem teljesül. A nap hátralévő részében Annával játszottam (így neveztem el a babát). Körülbelül hét óra fele mentek el a vendégek. Mindenkit végigöleltem és még egyszer megköszöntem azt, hogy eljöttek.  Kicsit szomorú érzés volt látni, ahogyan elmennek az orrom előtt a taxival, de elvégre ez nem a világ vége, még jó hosszú ideig (remélhetőleg) látom őket.  Anya fel-alá mászkált a konyhában és minden erejével azon volt, hogy gyorsan el tudjon pakolni a vendégsereg után. Láttam, hogy jól jönne neki egy kis segítség, így én is "beálltam a takarítóbrigádba" . Ketten hamar végeztünk, sőt, még apa is besegített a maradék süti megevésében. Igazából ez is nagy segítség volt, mivel nem fért be a hűtőbe mind, így legalább meg lett oldva a gond. Pihenésképpen Gazdálkodj okosan!-t játszottam apával, igen, furcsa, hogy apával, de vele játszottam. Nagyon izgalmas volt. A játék végére eladósodtam , ezért apa nyert, de nem lehet mindig csak nyerni, meg nyerni, egyszer azért én is nyerhetek.  A fárasztó játszma után megvacsoráztam és eredetileg este fél kilencre terveztem a lefekvést, de mivel ünnepelt vagyok, úgy gondoltam, hogy megengedhetem magamnak, hogy még egy fél órát játsszak a babámmal. Új hajat készítettem neki (két copf, oldalra befonva). Aztán este kilenckor feküdtem le és mielőtt még lehunytam volna a szememet, a családom mégegyszer elénekelte nekem a Boldog szülinapot című dalt. Ez afféle altató volt számomra. Nem is kellett sok idő, 10 perc után, már mély álomba merültem...