1975.06.17.
Ma van a felsőbb évfolyamba járók bálja. Anyától már egy hete folyamatosan csak azt kérdeztem, hogy elmehetek-e a bálba, de mindig csak azt kaptam válaszul, hogy : Nem, nem Márti ! Most lettél csak 13 éves!
Hiába kértem, nem engedett el, ezért úgy döntöttem, hogy nem kérlelem tovább. A barátnőm, Reni, már 14 éves, ezért ő már elmehetett. Micsoda mázlista! Bárcsak én is egy évvel idősebb lennék !
Az én ötletemre egy szuper titkos, pontokba szedett tervet beszéltem meg a barátnőmmel, ami azt tartalmazta, hogy Reni megkéri az anyukáját, hogy had aludjak náluk, amíg ők elutaznak, mivel ő fél a sötétben. Nem hazudott. Tényleg fél. Értesítette is az én anyukámat és lebeszéltek mindent. Anya egy egyöntetű igennel válaszolt. Szerinte jó kis móka átmenni a barátnőnkhöz és együtt átduruzsolni az éjszakát. A torkomban dobogott a szívem és hatalmas bűntudatot éreztem. Egy ideg megfordult az is a fejemben, hogy elmondom az igazat, de akkor minden hiába. Nincs bál sem. Annyit pedig nem ér az egész. Mikor már kezdett sötétedni, átmentem Renihez és el is vittem magammal titokban a báli ruhámat, illetve az csak egy sima ünneplő, de a hangulat kedvéért hívjuk csak báli ruhának. Sajnos barátnőm túl izgatott volt, ezért írt egy levelet, amiben leírta az érzéseit, hogy olyan jó, amiért elmehet velem a bálba és már nagyon várja. A levél ottmaradt az asztalon...
Elindultunk. Nagyon jól szórakoztunk, táncoltunk, új emberekkel ismerkedtünk meg. A zene, a hangulat, a fények. Egyszerűen nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Engem közben gyötört a bűntudat. Többen is odajöttek , hogy megkérdezzék, minden rendben van-e, de gyorsan rávágtam egy "persze"-t és így minden ment tovább. Eközben anya megtalálta a nagy boldogságban írt levelet és teljesen összeomlott, hisz annyira féltett engem az idegenektől... És most ott vagyok több száz különböző, ismerősömnek nem mondható emberrel. A terve úgy alakult, hogy elküldte az egyik ismerősét, név szerint Józsi bácsit, hogy mondja meg nekem, valaki vár a portánál. Miután átadta az üzenetet, gyorsan odasiettem. Hatalmas elkerekedett szemekkel álltam ott, mint aki délibábot látott... Vajon ki állt ott ? Persze, hogy anya...Életemben nem szégyelltem magamat még így és egyben nagy kő esett le a szívemről, amiért mindent tud.
-Na most azonnal menj fel a ruhatárjegyedért, vedd ki a ruhádat és indulás haza!-hadarta teljesen közömbösen.
Nem mertem nemet mondani, azonnal elindultam. Elindultam ? Futottam... Egész úton hazafele csak mondta, mondta és mondta, de érdekes, azt nem mondta, hogy csalódott volna bennem. Ez egészen meglepő volt... Aztán kiszabta a büntetésemet, ami ( mivel már annyira nem volt olyan szigorú) 3 nap házimunkát jelentett és elkobozta a babámat. Az utóbbi eléggé megviselt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése