Egy sorsfordító döntés

1975.06.16.
Évzáró napja. Semmi izgalmas nem történt. Az igazgató untatott minket a hosszú, véget nem érő beszédével, aztán megkaptuk a bizonyítványokat és mehettünk haza. Elköszöntem a többi osztálytársamtól és kellemes nyarat kívántam nekik, illetve Renivel egyeztettük az előre megbeszélt találkozóink időpontját. Délután sütöttem anyának egy kis muffint (igen, én ilyet is tudok. Na jó, ez kicsit hülyén hangzott ) és leültem anyával beszélgetni.
-Anya !-kezdtem félénken
-Igen ? Mondjad !-mosolygott rám kedvesen.
-Beszélni szeretnék veled !
-Talán van egy kis fiúbarátod ? Miért nem szóltál róla ?-mondta enyhén indulatosan.
-Nem, nem, semmi ilyenről nincsen szó ! Csak tudod, most már szeretném rendezni a dolgokat. Reniről lenne szó....
-Arról a cserbenhagyós barátnődről ? Nem, nem, hallani sem akarom. - kezdett kicsit stresszes lenni.
-Legalább hallgass meg ! - kérleltem.
-Nem ! Nem érdekel! Már lezártam ezt a vitát! - mondta borzalmasan határozottan.
Amint látta rajtam, hogy sírni kezdek , simán elfordult és olvasott tovább, mintha ő semmiről sem tehetne...
Egész nap zokogtam, amiért ilyen kegyetlen és szigorú anyukám van. Olyanokat gondoltam, amit tudtam, hogy később megbánok és csak az indulat beszél belőlem. A tehetetlenségem eredménye végül az lett, hogy némán olvastam a kedvenc könyvemet, játszottam Annával, de valahogyan nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem, amiért rosszakat gondoltam anyáról. Elvégre ő csak nekem akart jót, még ha nem egészen jól tette, akkor is. 1 óra unalom után ledugtam az orromat a földszintre, hogy legalább tudja, hogy még életben vagyok. Este, úgy 8 óra körül minden megváltozott... Lassan kinyílt az ajtó... Anya lépett be.
-Hoztam egy kis teát !-fordult felém.
-Köszönöm, de most nem kérek.-utasítottam el.
-Figyelj Márti ! Ugye tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek és boldog vagyok, ha te is.
-Tudom, én is szeretlek.-feleltem még mindig kicsit sértetten.
-Nagyon szigorú voltam veled az utóbbi időben, ennek pedig az az oka, hogy a munkahelyemen nagy a nyomás és egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
-Oh, értem.
-Ezért most felhívom Reni anyukáját és bocsánatot kérek tő...
-Jaj anya ! De szeretlek. Nem is kívánhatnék nálad jobb anyukát. Imádlak.
-Akkor ezek szerint tudod mit akarok.-mosolygott
-Bizony.-mondtam fülig érő szájjal.
-Márti! Ezentúl nem leszek hozzád ilyen szigorú, nagyon sajnálom, amit eddig tettem és bocsánatot szeretnék kér...
Megöleltem anyát és ezzel belé fojtottam a szót. Mindkettőnk arcán lefolyt egy-két hatalmas könnycsepp, de nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól. Minden megváltozott. Azóta is hálás vagyok ezért a napért...