1975.06.01.
Egy ideig nem tudtam naplót írni, mert elfogyott a tintám, így anyával át kellett mennem a sarki papírboltba venni és most újra itt vagyok. Akkor kezdjük is. Amíg nem írtam, addig fantasztikus dolog történt velem. Az iskolában csoportos feladatot kaptunk és én csoporttársamul a padtársamat kaptam, Renit. Elsőnek oldottuk meg a viszonylag bonyolult feladatokat, így a maradék időben elfoglalhattuk magunkat. Mivel egyenlőre csak mi ketten voltunk készen, ezért kicsit beszélgettünk és kiderült, hogy teljesen egyezik az ízlésünk. Azalatt a 15 perc alatt legjobb barátokká kovácsolódtunk össze. Nem tudom, hogy miért nem jöttem rá még az év elején, hogy kapcsolatot kéne teremtenem a padtársammal. Így utólag már nagyon bánom, hogy nem cselekedtem előbb. De jobb később mint soha. Úgy érzem rátaláltam az igazi legjobb barátnőmre. Sokat találkoztunk játszottunk és mivel jól is éreztük magunkat, ezért ma reggel elhívtam Renit, hogy kimenjünk játszani a patakhoz. Igent mondott. Anyutól is elkéredzkedtem, aki egy határozott igennel fogta a pártomat és azzal a mondattal engedett el, hogy : Figyelj arra, hogy ne legyen vizes se a ruhád, se a cipőd ! Megígértem neki, hogy semmi ilyen nem fog történni. Nos, igen. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó ! Miután megettem a finom ebédemet, elindultam a patakhoz, ahol Reni már várt rám. Éppen szeret-nem szeret játékot játszott egy margarétával, így gondoltam, megvárom amíg végez, nem akarom zavarni. Odamentem hozzá, köszöntöttük egymást és a kedvenc állatainkról beszélgettünk, aztán elkezdtünk játszani. Igazából csak ugráltunk a vízben, mezítláb. Nem tűnik izgalmasnak így, de a való életben nagyon jó. A piros kis cipőm eközben beleesett a patakba, így nagyon megijedtem, hogy anya mérges lesz rám. Már nem volt kedvem játszani. Teljesen elszontyolodtam. A barátnőm próbált nyugtatgatni, de nem nagyon sikerült neki. Mondta, hogy megérti, ha szeretnék hazamenni. Ezért szeretem annyira, amiért ilyen megértő... Hazakísért és mondta, hogy ne aggódjak. Nem volt sajna túl bíztató. Felmentem anyához, aki elképedve nézett engem, hogy mégis hol van a cipőm. Nem mertem megmondani az igazat. De mit mondhattam volna ? Elmondtam...
-Jaj Márti !Direkt megmondtam neked, hogy semmid ne legyen vizes !-mondta dühösen.
-Sajnálom anya! Véletlen volt ! Belecsúszott !-próbáltam védekezni.
-Akkor is megmondtam ! Mostantól számított 1 hétig szobafogság !
-Értettem anya ! Azért, mindenesetre sajnálom. -mondtam elszomorodva.
Hát igen, most 1 hétig a szobámban maradok és csak az iskolába járok el... Eléggé szomorú, de ha arra gondolok, hogy inkább hazudok, vagy elmondom az igazat, akkor szerintem jobban jártam. Nem is sikerült volna jól az ötletelés, hiszen nem túl élénk a fantáziám, ezért nem tudtam volna kitalálni semmilyen jó indokot. Na mindegy. Most aztán bőven lesz időm mindenre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése