1975.07.05.
Ma, egy madárcsicsergős nyári reggelre ébredtem. Rákönyököltem az ablakpárkányra és mély lélegzetvételekkel jutott el a tüdőmbe friss fű illata. Aztán hirtelen egy vadul integető embert pillantottam meg, úgy húsz méterniyre. Nem akartam bunkó lenni, visszaintegettem neki, de valójában gőzöm sem volt róla, hogy ki az. Egyre csak közeledett és közeledett, aztán amikor már az ajtónk elé ért és emelte fel a kezét, hogy bekopog, gyorsan felkaptam egy köntöst és lefutottam ajtót nyitni. Én szerette volna először megpillantani a "hívatlan vendéget". Lenyomtam a kilincset és már be is álltam támadó állásba, hátha esetleg valami rosszat akar az az ismeretlen. De ez mind felesleges volt. Reni volt az. Hatalmas örömsikongatások közepette ugrottunk egymás nyakába, hiszen nagyon régen láttuk egymást. Azért nem hagyhattam szó nélkül azt, hogy csak így idejött.
- Hogyhogy idejöttél egyébként ? Persze nem mintha zavarnál, csak kérdezem- mosolyodtam le őszintén.
- Van egy nagy hírem ! - kezdte izgatottan.
- Nekem is van egy eléggé nagy hírem, de előbb kezd te. Igen ? És mi az ? Most már engem is kíváncsivá tettél. - Dávidról akartam neki mesélni egyébként...
- Menjünk fel és elmondom.
Olyan gyorsan futottunk fel a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtunk.
-Szóval.... Az a helyzet, hogy tegnapelőtt anya unokatestvére összeházasodott Szabó Mónival. És én úgy örülök ennek. - a Szabó név hallatán összerezzentem. Ugye nem az a... !? Nem, nem, biztosan nem.
- Pontosan ki is ő ? - érdeklődtem.
- Jaj, tényleg, még nem is mondtam. Valami Szabó Zsoltnak a lánya. Nem is mered véletlenül ? - jaj neee ! Csak ezt ne...
- Ömm... De, valami rémlik. Talán apa egyik ismerőse lehet. - füllentettem.
- Értem. Na és te mit akartál mondani ? - kíváncsiskodott.
Most mondjam el neki, hogy az anyukája unokatestvérének a feleségének a testvérébe vagyok szerelmes, aki tulajdonképpen a távoli rokona ? Nem, azért azt mégsem tehetem meg. Kattogott az agyam, hogy kitaláljak gyorsan valamit, így végül ezt hoztam össze :
- Csak azt, hogy nem járok már többé Nikihez fotózáshoz.- mondtam közömbösen.
- Hogyhogy ? - lepődött meg.
- Lemondta, mert egy közeli rokonnak kellett a hely, de már nem számít nekem úgy sem.
- Oh, nagyon sajnálom.
- Ne sajnáld ! Így kellett lennie, most pedig kérlek felejtsük el ezt a témát örökre. - talán kicsit goromba voltam szegényhez, pedig ő semmiről sem tehetett.
- Rendben !
- Ne haragudj, nem akartam goromba lenni. - mondtam könnyes szemmel.
Amint ezt kimondtam, igen hosszú beszélgetésbe kezdtünk, hogy mindent tisztázzunk. Ezentúl őszinték leszünk egymáshoz mindig ! Nincs több hazugság. Kivéve Dávidot, azért azt még egy ideig szó nélkül hagyom előtte....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése